A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar...

Az a férfi, aki csak úgy képes elfogadni Téged, hogy az önbizalma, férfiassága védelmében szüntelen maga mögé vagy maga alá rendel, az sosem lesz képes igazi szeretetre. Örök vágyakozó marad, aki azonnal továbblép, miután kielégült. Hosszútávon semmilyen, mély érzelmi kötődésre nem képes. Aki kioktat, mint egy gyereket, megaláz, mint egy védtelen állatot az alkalmatlan és méltatlan arra, hogy meglássa a nőt, aki valójában vagy. A benned lakozó Istennőt pedig észre sem veszi. Így te sem leszel képes arra, hogy Szíved Királyaként tekints rá. Az a nő, aki felébredt és magára talált, többé már nem tud ilyen kapcsolatban élni. Mert sem arra nincs szüksége, hogy a párja egyben az apja is legyen, sem pedig arra, hogy idomított háziállatként éljen a társa mellett. A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar és azt is hogyan. Nem türelmetlen. A várakozást pedig az élet kalandjának tekinti.
/ Montorffy Letti/
Gondolatok, +1:
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”

„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.

Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.

„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”

„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.

„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.

„Ez a házasság!”