Amikor még nem lőtték szét egymást a mesékben, akkor nekünk volt egy Vuk című mesénk...

A film Fekete István regénye alapján készült és 1981 - ben mutatták be a mozikban. A történetet szerintem mindenki ismeri, de röviden azért leírom: A történet egy rókacsalád éjszakai jelenetével kezdődik. Vuk, a kis róka, Kag és Íny kicsinyei közül a legkíváncsibb, a legéletrevalóbb. Híres vadász nagyapja után Kag Vuknak nevezi el, mely a filmben annyit tesz: Vadászom, Utamból Kotródj! Egy alkalommal Vuk elcsavarog az otthonaként szolgáló odútól, és amikor visszatér, már nem találja ott a szüleit és a testvéreit: a Simabőrű Ember, a vadász, és az embernek behódolt kutyája elpusztították az egész rókacsaládot. Vukot nagybátyja, Karak veszi magához, aki megtanítja a vadászat és a rókalét minden csínjára-bínjára. Én olvastam is egyébként és néztem is nagyon - nagyon sokszor.

Te is szeretted/ szereted Vuk meséjét?
Gondolatok, +1:
Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.