"Elítélhetsz... Mutogathatsz rám... Kibeszélhetsz és bánthatsz a hátam mögött azért, ami vagyok. Nem érdekel.

"Elítélhetsz... Mutogathatsz rám... Kibeszélhetsz és bánthatsz a hátam mögött azért, ami vagyok. Nem érdekel. Már nem. Én tudom mit miért tettem. Emlékszem minden könnycseppemre, minden esésemre. Te átélted mindezt? Tudod nekem mikor mi mennyire fájt? Hát ez az: fogalmad sincs.

Lépj bele a cipőmbe és botladozz végig az utamon. Láss a szememmel, érezz a szívemmel. Érted már? Nem? Persze, hogy nem. Ezt mindenkinek magának kell átélnie. Szóval nagyon gyorsan hagyd abba a mutogatást és kezdj el magaddal foglalkozni, mert a gondok leginkább nálad vannak, nem nálam."
Gondolatok, +1:
Felnőtt lettem, Tőled távol, messze a szülői háztól, de minden kincset, mit Tőled kaptam, itt őrzöm örökké magamban. Édesanya simogass meg! Legyek újra megint gyermek. Ölelj át ha felkereslek, érezd, hogy most is szeretlek.

"Mikor legelső csókot reám leheltél,
Anyám, Te Édes, mondd már akkor is, miért szerettél?
Kis béka-testem, akkor még nedves; véresen.
Üvöltve sírtam, s Hozzád tapadtam éhesen.

Még fájt a Világ,
zörej hasított, szúrt a Fény,
de karjaidban a biztos, tejszagú Remény.
Az első arc, első hang, az első Lélek.
Átöleltél, Te voltál nekem az Élet!

Emlékszel?
Először Néked mosolyogtam.
Mennyire örültél minden mosolyomnak!
Táplálékom édes kútja, botló lépteimnek útja,
első szavam volt a neved,
álom- manóm, az éneked.
Ha lázban égtem, beteg voltam,
szemed fényétől gyógyultam,
s hangod nyugodt tengerében,
együtt úsztunk a mesékben.
Ha rosszalkodtam, nagy bajomban,
védekezőn Hozzád bújtam,
s nagy bánatom, könnyes szemem,
ott pihent meg az öledben.
Tanítottál, úgy neveltél,
a helyes mederbe tereltél.
Mikor lázadtak a kamasz vágyak,
türelemmel mind kivártad.

Felnőtt lettem, Tőled távol,
messze a szülői háztól,
de minden kincset, mit Tőled kaptam,
itt őrzöm örökké magamban.
Édesanya simogass meg!
Legyek újra megint gyermek.
Ölelj át ha felkereslek,
érezd, hogy most is szeretlek!"