Harcoltál már eleget, s ha ez kevés volt, itt az idő elengedned.

Hagyd, hogy kicsússzon a kezeid közül, mennie kell… Ne kapj többet utána... Harcoltál már eleget, s ha ez kevés volt, itt az idő elengedned. Egyedül küzdened értelmetlen. Az, aki most ő, egyszerűen nem való az életedbe, talán soha nem is volt és soha nem is lesz, csak Te szeretted volna. Mindennél jobban. Talán... még nem érett azzá a személlyé, akinek melletted a helye, talán még vár rá néhány út, amit végig kell járnia, és egyszer visszatér, ha majd azzá válik, akire vágytál. Nem tudhatod, mit hoz a jövő, senki sem tudhatja, ezért csak a jelen mondhatja meg, most, mit kell tenned. Most, ha menni akar, el kell engedned… A búcsú szóljon mindig örökre, hogy a várakozás ne fossza meg semmitől az életed, de ma már tudod, ha valakit elengedsz, azzal lehet, hogy nem elveszíted, hanem esélyt adsz arra, hogy egyszer visszajöjjön úgy, hogy már készen áll. Ha hozzád tartozik, megtörténik, mert az Élet bizony… Oscar-díjas rendező.

Manna OWell
Gondolatok, +1:
Soha még csak elképzelni sem tudjuk mit élnek át az asszonyok, nők amikor egy ifjú embernek életet adnak. Csodálatos amit tesznek, ahogy kitartanak, miközben szívük szerint ordítanának a fájdalomtól. A gáz amit kapnak a szüléshez - már ha van épp szabad - az nem ér semmit, csak elnyomja az embert, így nem is sokan használják, amit meg is tudunk érteni.

Volt egy pár kísérlet, arra hogy a férfiak hogyan élik meg a szüléssel járó , a vajúdáskor jelentkező méh összehúzódás érzetét, de mind elbukott.

Szó szerint sírva menekültek el, annyira fájt nekik! A nőknek szerintem egyetlen dolog ad ilyenkor erőt, és az nem más, mint a végeredmény . Maga a kis csöpp baba, akit már úgy vár mindenki ezen a világon, hogy az leírhatatlan. Valahányszor feladnák a küzdelmet, egy újabb erőre kapnak a kis jövevény gondolatától.

Tisztelet a nőknek!!