Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar...

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy – és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Oravecz Nóra
Gondolatok, +1:
"Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.

A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
-Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?


-Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő,
Anya vagyok."

-Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"- hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak
ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott,
hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
"Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".

-'Mi a foglalkozása? "-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.
Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

-Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-
Pontosan mit csinál ezen a területen?"

Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:

-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit nem laboratóriumban és terepen), - általában úgy mondom a házban és a házon kívül.
A főnökömnek dolgozom, az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak, ...szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
A munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.'

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.

Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.

Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb
az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.

Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier!
Különösen, ha egy cím is van az ajtón.

Akkor a Nagymamák
Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén ,
és a Dédnagymamák
Ügyvezető tudományos munkatársak?
És hiszem, hogy a nagynénik
Tudományos munkatárs-helyettesek?

Szerintem .... Igen!

Ezek is érdekelhetnek