Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni....

Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
Gondolatok, +1:
Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.

Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.

Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.

Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.

De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.

Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.

Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.