Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni....

Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
Gondolatok, +1:
Voltál e már úgy, hogy futni akartál,
nem nézni merre, nem tudni hova,
csak időn és téren át valahogy túljutni
oda, hol nem érhet senki nyomodba.

Voltál-e már úgy, hogy elnehezült szíved,
s még sem tudtad kisírni a fojtó könnyeket,
csak hangtalanul ültél a szobasarokban,
hogy a néma zokogást ne hallhassák meg.

Voltál-e már úgy, hogy lelked törték meg
mérhetetlen számú apró sebet ejtve,
ami sosem forrta össze magát Isten igazán,
mert újabb és újabb hegekkel lett telve.

Voltál-e már úgy, hogy te is érezted,
túlságosan szeretni soha nem szabad,
mert hiába teríted ki hó-tisztán a lelked,
ha arra újabb és újabb bakancsnyom tapad.

Kun Magdolna

Ezek is érdekelhetnek