Csalán leves - a szegények étele - szegények egészsége!

Bár régen a szegények étele volt, ma már tudjuk, hogy a szegények egészsége is volt!
Nem véletlen, hogy a régi embereknek ennyire erős volt a szervezetük, hiszen a csalánleves, és az ehhez hasonló ételeket tudták, ismerték, és fogyasztották. Kár, hogy mára, ebben a kényelmes világban már teljesen elfelejtettük ezeket. De ha van kedved kipróbálni, akkor itt az alkalom.

Hozzávalók
50 gramm vajat (rendes teavaj)
1 nagy hagyma apróra vágva
1,75 kg nyers csalán, mosott és durván aprítva
300 ml fehérbor ( bármilyen ami szimpatikus )
1,5 liter víz / húsleves alap
Só, bors.



Így készítsd el!

Alaposan mossa meg a csalánt majd vágja össze nagyobb darabokra. Ezután melegítsük fel a vajat és az olajat egy nagy serpenyőben, és adjunk hozzá hagymát és a csalánt. Pároljuk amíg lágyul, majd szórjuk meg sóval, és öntsük hozzá a bort.



Fedjük le a serpenyőt, amíg a levelek el nem tűnnek a gőzben, majd adjunk hozzá a vizet, vagy a húsleves alapot. Ezután pároljuk körülbelül tíz percig. Ezután vegyük le a tűzhelyről és várjuk meg míg kihűl. Csak ezután turmixoljuk össze. Majd tejföllel tálaljuk.

Jó étvágyat, és nem utolsó sorban jó egészséget ehhez a finom vitamin bombához.

Ezek is érdekelhetnek